Sajtóközlemények

Megnyílt Zalaegerszeg új autós McDonald’s étterme

By 2022. március 2.június 28th, 2022No Comments

A Balatoni úton, a mai napon nyílt meg Zalaegerszeg második, az ország 99. McDonald’s étterme. A „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően az új autós vendéglátóhelynél is kiemelt szerepet kap az innováció és a digitális fejlesztés, miközben a személyesség is fontos eleme marad a kiszolgálásnak. Az új egységgel a McCafé is megérkezett a városba. A korszerű étterem közel 70 munkatársat foglalkoztat, az akadálymentesített vendégtérben 90, a teraszon további 31 ülőhely várja a vendégeket.

A hazai McDonald’s 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, melynek két pillére az új éttermek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében.

„Nagy öröm számunkra, hogy a városban már két helyszínen is lehetősége van a zalaegerszegieknek éttermeinkbe betérni, és az új egységgel elhozhattuk számukra a „Jövő Éttermi Élményét”. Ezt a koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát. A fejlesztések célja az, hogy a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhessék meg, fizethessék ki, kaphassák meg és fogyaszthassák el a termékeket. Az új étteremhez drive kiszolgáló rész is tartozik, így a helyi lakosok már autóik kényelmében is élvezhetik a Mekizés élményét.” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.

A „Jövő Élménye” koncepció a digitalizációra épül, azonban nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az éttermek külső és belső környezetére, megjelenésre is. Az új egységben a fiatalos, modern burgerezők világát idéző „Alphabet” belsőépítészeti dizájnt valósította meg a vállalat. A vendégek számára a legszembetűnőbb újdonságot a hat darab érintőképernyős rendelésfelvevő felület, az úgynevezett kioszk jelenti. Emellett a személyesség megtartása is fontos szempont volt, így továbbra is lehetőség van a hagyományos kasszánál rendelni, illetve egy új pozíciót is létrehozott a vállalat, a Vendégélmény Menedzser feladata gondoskodni a vendégek kényelméről, köszönteni őket, megismertetni velük az új eszközöket, és segíteni nekik az új folyamatok követésében. A „table service”, azaz asztalhoz kérhető rendelés a vendégek kényelmét szolgáló további újítás.

Az új konyhatechnológiának köszönhetően minden termék rendelésre készül, a speciális étkezési igényekkel érkező vendégek pedig már a teljes gluténmentes termékkínálatból választhatnak. A kávékülönlegességeket – amelyek a barista La Cimbali kávégéppel készülnek – laktózmentes tejjel, mandulaitallal vagy koffeinmentes változatban is lehet kérni a McCafé pultnál, a kioszkokon, a kasszánál és a drive ablaknál egyaránt. A McCafé megérkezésével a vállalat teljes kávékínálata, és izgalmas desszertjei is elérhetőek.

„Nemcsak az új étterem szolgáltatásaival érkeztünk meg a városba, hanem a helyi közösség tagjaként, annak támogatójaként is aktív szerepet kívánunk vállalni Zalaegerszeg életében. Az étterem megnyitása alkalmából a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány munkáját támogatjuk, hogy az általuk megálmodott Picur Parkba kültéri rehabilitációs és fejlesztő eszközöket vásárolhassanak.” – tette hozzá Égi Zsolt.