Exkluzív sorozat-premierekkel november 5-én indul az AMC Magyarországon
November 5-én mutatkozik be az AMC csatorna Magyarországon. A televíziózás egyik legnépszerűbb és legtöbbet díjazott márkája Észak-Amerika után az európai piacra lép be ezen a napon. Az AMC rögtön két sorozatpremierrel kezd: a Halt and Catch Fire – CTRL nélkül, valamint a The Divide – Az ítélet ára magyar szinkronnal, de eredeti nyelven is követhető lesz a digitális háztartásokban.A novemberi kezdés egyben az AMC nemzetközi bevezetésének következő állomása. A tulajdonos AMC Networks idén nyáron jelentette be, hogy „AMC” néven újrapozícionálja az MGM csatornáját, s a hálózatot a világ több mint 120 országára kiterjeszti. Az AMC Networks International – Central Europe november 5-én Magyarországon kívül még 13 országban indítja el az AMC csatornát.Ezzel a lépéssel Amerika egyik kedvenc kábelcsatornája érkezik az európai kontinensre, amely egyedüli televízióként négy egymást követő évben elnyerte a televíziózás legrangosabb díját, az Emmyt (a Mad Men című sorozatért)*. A Breaking Bad az utóbbi 7 év során 6 évben mindig legalább egy Emmy-vel lett gazdagabb**, míg a The Walking Dead a kábeltelevíziózás történetének legnézettebb sorozata lett***..Az AMC élmény Magyarországon: „AMC. Something more”„Az AMC-re a legtöbbször úgy tekintenek, mint a televíziózás második aranykorának egyik kulcsszereplője” – ezzel a mondattal jelentette be az AMC elindulását Málnay B. Levente, az AMC Networks International – Central Europe vezérigazgatója. „Az utóbbi években annak a folyamatnak az egyik motorja a csatorna, amikor a mozi helyett már a televízió, a tévében látott sorozatok lettek a beszélgetések elsőszámú témái. Az AMC ezeket a magával ragadó történeteket, az eredetiség és a moziszerű látvány élményét kínálja a magyar nézőknek november 5-től” – fogalmazott a vezérigazgató.Az utóbbi években a legtöbb televíziós díjat elnyert alkotások jó része az AMC nevéhez fűződik. Az AMC által gyártott tartalmak mindig egy újszerű nézőpontot kínálnak, prémium minőségűek és ettől váltak népszerűvé szerte a világon. Az AMC a nézőknek „valami mélyebbet”, „gazdagabbat”, vagyis „valami többet” nyújt. Erre utal a csatorna szlogenje, a „Something more”, amely minden országban megmarad eredeti nyelven.Az elmúlt években az AMC újradefiniálta a drámai történetmesélés fogalmát a televíziózás világában azzal, hogy saját gyártású sorozatainál moziszerű megközelítést, különleges mozifilmes technikákat alkalmaz.Az AMC a moziszerű élmény mellett az eredetiség élményét is kínálja majd. A saját gyártású produkciók elérhetőek lesznek magyar szinkronnal, de a digitális háztartásokban az előfizetők választhatják az eredeti, angol nyelvű változatot is.Ezek a produkciók minden esetben megőrzik az eredeti címeiket, de magyar alcímeket is kapnak.“Az a célunk, hogy 2015-től már néhány nappal az amerikai bemutatót követően műsorra tűzzük az új sorozatokat, és magyar szinkronnal is elérhetővé tegyük az AMC-tartalmakat a hazai érdeklődőknek” – beszélt a várható újdonságokról Málnay B. Levente.Az AMC az SD mellett HD minőségben is kínálja műsorát, már a kezdetektől. A sugárzási jogok multi-screen jogokra is kiterjednek, azaz a terjesztő partnerek VoD (video-on-demand) szolgáltatást és TV Everywhere opciót is kínálhatnak. Ez utóbbi digitális sugárzásra lehetőséget adó jog azt jelenti, hogy az egyes tartalmak bárhol, bármilyen eszközön (így akár tableten is) követhetőek.Az AMC-élmény itthon az indulás napján több mint másfélmillió háztartásba jut el, köztük a piac legnagyobb szereplői közül a Magyar Telekom Családi csomagjának, valamint a UPC-nek az előfizetőihez. Az AMC csatorna további több mint 50 műsorterjesztő partner kínálatában megtalálható.Az AMC a szerda és a csütörtök köré épül, kiemelt filmes hétvégék is jönnekAz AMC november 5-én egymásra indítja a két új premier sorozatát - mindkettő 2014 nyarán debütált az Egyesült Államokban. Elsőként a Halt and Catch Fire – CTLR nélkül mutatkozik be, este 22:00 órakor, majd minden szerdán egy újabb rész forog a sorozatból. Az AMC bemutatkozásának másnapján, november 6-án indul a The Divide – Az ítélet ára, szintén este 22:00 órakor. A további részek minden csütörtökön következnek.A műsorstruktúra a továbbiakban is követi ezt a heti felépítést: vagyis mindig a szerda és a csütörtök lesz kiemelt nap, s ezek maradnak a mindenkori premierek napjai is. A sorozatnapokat kiemelt filmes hétvégék egészítik ki. Az idei évben az AMC-n képernyőre kerül a négyszeres Oscar-díjas A király beszéde (2010) című film Colin Firth-szel a főszerepben; az Oscar-jelölt A hatalom árnyékában (2011), amelyet rendezőként és főszereplőként is George Clooney jegyez; Judi Dench A Levendula illata (2004) című filmben alakít parádésat; a 2003-ban nagy sikerrel bemutatott fantasy, az Underworld(2003) pedig Kate Beckinsale alakítása miatt is élvezetes lesz a képernyőnBemutatkoznak a premier-sorozatokA Halt and Catch Fire – CTLR nélkül (2014) az AMC ünnepelt sorozatának, a Breaking Bad kreatív procereinek a nevéhez fűződik. A drámasorozat a személyi számítógépek igazi boom-jának hajnalán, a 80-as években játszódik. Kulcsfigurái egy szokatlan trió – egy látnok, egy mérnök és egy zseni. Ők mind szakmai és egyéni kockázatokat vállalnak, hogy megalkossák a világot megváltoztató számítógépet.A 10 epizódból álló sorozat készítői Chris Cantwell és Chris Rogers, kreatív pruducerei Jonathan Lisco, Mark Johnson (Breaking Bad, Rectify) és Melissa Bernstein. Az egyesült államokbeli Atlantában forgatott sorozat sztárjai: Lee Pace (A galaxis őrzői, Marmaduke- A kutyakomédia, Miss Pettygrew nagy napja, Alkonyat – Hajnalhasadás I-II.), Scoot McNairy (Az Argo-akció) és Mackenzie Davis (Kísértés).Szereplők és alkotók: külön háttéranyagbanA The Divide – Az ítélet ára (2014) című sorozatot forgatókönyvíróként az Oscar- és Emmy-jelölt Richard LaGravanese (A szív hídjai, A halászkirály legendája) jegyzi. A 8 részes thriller az egyéni morál kérdéseit feszegeti. Azt mutatja be, hogyan létezhet igazság a modern jogrendszerben az egyéni ambíciók, az etika, a politika és a verseny gyűrűjében.A sorozatban a csinos ügyvédnő egy halálraítélt esetét kapja meg. Minden bizonyítékot feltár, hogy kiderüljön az igazság, védence ártatlansága, de közben egy hozzá hasonlóan szenvedélyes ügyésszel konfrontálódik. A történetet átszövi kettejük személyes története és egy ember bűnössége vagy ártatlansága.A főbb szerepekben: Maring Ireland (Homeland: A belső ellenség), Damon Gupton (Híradósok), Nia Long (Buli Holtunkiglan) és Paul Schneider (Vizet az elefántnak).Szereplők és alkotók: külön háttéranyagban
