Az MSD és a UPS regionális disztribúciós centrum Budaörsön

UPC repülőAz MSD Pharma Hungary Kft. és a UPS (NYSE: UPS) bejelentette, hogy egy világszínvonalú egészségügyi disztribúciós központot nyit meg Budaörsön, mely tizennégy kelet-közép-európai ország betegeit, kórházait és gyógyszertárait fogja kiszolgálni. A budaörsi létesítményt a UPS működteti. Annak kivitelezése az MSD igényei szerint történt, így gyorsítva meg a vállalat innovatív gyógyszereinek és vakcináinak célba juttatását.„Mivel cégünk a legtöbb terápiás területen rendelkezik gyógyszerekkel, emellett pedig a világ egyik legnagyobb vakcina-gyártója, kiemelten fontos számunkra, hogy a betegek mindenütt gyorsan, könnyen hozzájuthassanak készítményeinkhez – mondta el a Budaörsön tartott megnyitó ünnepségen Thomas Straumits, az MSD Pharma Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. – A régiót eddig belgiumi központunkból láttuk el, de közel egy éve úgy döntöttünk, hogy a régiós piacok elérésének megkönnyítése érdekében Magyarországon alakítunk ki disztribúciós központot. Ehhez logisztikai partnerül a UPS-t választottuk, hiszen velük korábban számos alkalommal sikeresen működtünk együtt nemzetközi színtéren is.”Az új létesítmény, melyet szeptember 3-án avattak fel, a UPS Healthcare Logistics Zrt. budaörsi központjában kapott helyet. A UPS és az MSD globális üzleti kapcsolata 2003-ban kezdődött, és azóta folyamatosan növekszik, és mára az MSD nemzetközi ellátási láncának valamennyi fontos aspektusát magában foglalja. A UPS egészségügyi logisztikában szerzett tapasztalatai, globális hálózata és vezető iparág-specifikus megoldásai révén az MSD biztonságosan és gyorsan továbbíthatja és raktározhatja létfontosságú, innovatív termékeit.Budaörsi központjában a UPS Healthcare Hungary Zrt. több mint 24.000 m2-en működtet több ügyfél számára fenntartott raktárterületet. Az MSD számára kialakított raktár területe közel 5.000 m2, és 10.000 raklap áru tárolására alkalmas. A beruházás legfontosabb eleme egy a gyógyszeripari igényeket kielégítő, validált hűtőkamra kialakítása és működésbe helyezése volt. Ez a hűtőkamra Magyarország egyik legnagyobb ilyen eszköze, mely 900 raklap hőérzékeny gyógyszeripari termék +2 és +8 ⁰C közötti hőmérsékleten történő tárolására alkalmas.Nagyon örülünk, hogy folyamatosan és szoros együttműködésben dolgozhatunk az MSD-vel, illetve hogy létesítményünket ily módon kibővíthettük, – nyilatkozta Magyari Éva, a UPS Healthcare Hungary Zrt. vezérigazgatója. – A UPS-nél büszkék vagyunk folyamatosan bővülő, vezető egészségügyi megoldásainkra, átfogó globális hálózatunkra és széleskörű egészségügyi logisztikai tapasztalatainkra. Az MSD-hez hasonló vállalatokkal való együttműködés izgalmas lehetőség számunkra, ügyfeleink számára pedig olyan stratégiai ellátási láncok kialakítását teszi lehetővé, mellyel üzleti célkitűzéseiket elérhetik.’’A magyar operáció támogatására 2014 júniusától érkeznek kamionok a budaörsi raktárba, melyek Nyugat-Európából hozták az MSD termékeit. A készlet feltöltése után az MSD és a UPS megkezdte az áru kiszállítását első lépésben a régió 8 országába. Ezek a következők: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Románia, Bulgária és Magyarország. A projekt következő fázisaként, a tervek szerint 2014 őszén további 6 országba kezdődik el a szállítás, melyek Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Macedónia, Montenegró, Albánia és Koszovó, így valósítva meg a 14 régiós ország kiszolgálásra vonatkozó tervet.

Previous
Previous

Megint miénk volt a Széchenyi tér!

Next
Next

HUF 11 billion investment in Mondelez chocolate plant