Megmutattuk, hogyan készül a Túró Rudi
Az idén 45 éves Túró Rudi olyan szülinapi ajándékkal készült, amire minden magyar gyerek és nagy gyerek már régóta kíváncsi. A Pöttyös Túró Rudi gyár megnyitotta kapuit és megmutatta, hogy miben másabb és egyedibb a gyár, mint a többi, miből és hogyan állítják elő a Túró Rudit. Megtudhattuk azt is, hogy miként indult és lett az évek során olyan, amilyennek ma, az ötmilliárdomodik Túró Rudin is túl, ismerjük. A Túró Rudi története közel 45 évre nyúlik vissza, amikor egy magyar tejipari szakemberekből álló csapat meglepő ötlettel áll elő. A társaság 1954-ben egy Moszkvai tanulmányúton szerzett tapasztalatok után közel 12 évvel kifejleszti a Túró Rudi elődjét, melyet először túró mignonnak neveznek el. A nagyüzemi gyártás 1968-ban indul meg Erzsébetvárosban, később rövid ideig Nyíregyházán állítják elő. 1970. augusztus 20-tól Mátészalkára települ az üzem. Az akkori Túró Rudi háromdekás volt és szemmértékre szeletelték.A gyorsan fejlődő a technológiának köszönhetően a ’70-es évek közepén már naponta 36 000 Túró Rudit gyártották. A csomagológépek automatizációját követően a ’90-es évek elején naponta már 300 000 darab készült.A mátészalkai gyárban, mely összesen 240 embernek ad munkát, nemrégiben gyártották le az ötmilliárdomodik Túró Rudit is. Ez a szám pedig azt jelenti, hogy az eddig készült Túró Rudikkal tizenötször körbeérhetjük a Földet.
