Író, újságíró, a Noguchi alapítója és az első húsz évben vezetője volt. Ezt megelőzően a világ akkori vezető PR-ügynökségének, a Burson-Marsteller Budapest médiaigazgatója volt. Az amerikai PR-szövetség, a PRSA és az IPRA (Nemzetközi PR Szövetség) tagja volt.

Több jelentős közéleti személyiség tanácsadója volt a médiában való megnyilvánulások fölépítésében, illetve a sajtókapcsolatok helyes kezelésében.

Ő volt az első magyar PR-szakember, akit 2007-ben a köztársasági elnök tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntetett ki.

1993-ig a Képes Európa című színes képes magazin főszerkesztője. Előtte nyolc évig a Kádár-korszakban még fél-ellenzéki Élet és Irodalom rovatvezetője, majd ügyvezető igazgató-szerkesztője volt. Pályáját napilapos újságíróként kezdte a pécsi Dunántúli Napló-nál, illetve a budapesti Népszavánál.

Írt néhány szépirodalmi művet, illetve riportkönyvet, színdarabot, rádió- és tévéjátékot, több mint tíz regényt fordított angolról, és forgatókönyvírója volt népszerű magyar televíziós sorozatoknak (Angyalbőrben, Jövőnk a tét, Família Kft.).

A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán végzett 1975-ben. 1997-ben „nemzetközi menedzser” MBA diplomát szerzett az angliai Milton Keynes Business Schoolon.

2018. április 12-én hunyt el Budapesten.